FIM-Fiction

Twilight megérkezett...

Ponyville egész lakossága tátott szájjal bámulta a hercegnőt, aki saját szárnyán repülve érkezett mindennemű királyi kíséret nélkül. Közvetlenségével azt szerette volna sugallni régi ismerőseinek, hogy ő még mindig az a Twilight Sparkle, akit anno évekkel ezelőtt megismertek.

Sokaknak a szava elállt attól, ahogy bámulták, mert valamelyest Celestia királyi vonalai rajzolódtak ki rajta. A királyi mivoltát sajnos nem tudta megtagadni, de külsején a varázslatának erejével sem akart változtatni. Twilight elfogadta a változást és a vele járó gondokat is. Bele törődött minden kellemetlenségbe, ami az etikett eltanulásával és az uralkodással járt. De leges legjobban mégsem ez nyomasztotta szívét. Hanem az, hogy már rég nem láthatta barátait. A királyságában lógó képre gondolt, ahol még ők hatan együtt szerepeltek, mint elválaszthatatlan barátok.

Azonban a sors kegyetlensége, hogy Twilight hercegnővé válása után nem sokkal ez az állapot változni kényszerült. Ponyville elhagyása iszonyat szívfájdalma volt, de nem volt mit tenni, a kötelességeinek kénytelen volt eleget tenni.

Körbenézett a tömegen, hátha talál valami ismerős arcot a sok bámészkodó között. A tömegben egy pár rózsaszín pata kalimpált és jól hallhatóan kiabálta Twilight nevét. A hercegnő felismerte jó barátját Pinkie Pie-t. Elmosolyodva szaladt régi barátjához és szorosan megölelte.

- Mondtam, hogy esküszöm a Pinkie ígéretre, hogy egyszer visszatérek. - Patáját a szemére rakva és mosolyogva nézett rá.

- Tudtam, hogy nem szeged meg a Pinkie esküt, Twilight. - kacsintott Pinkie - De gyere gyorsan, vagyunk még páran, akik rád várnak a Cukiban.

Twilightnak felcsillant a szeme, végre viszont látja ismerőseit. Megfeledkezve magáról és királyi mivoltáról felkapta Pinkie Pie-t hátára és együtt szárnyaltak a levegőben. A tömeg ezen gesztust látva éljenzett, csak úgy zengett Ponyville fő tere a hangoktól. A polgármester nem hitt szemének, mikor felpillantva az égre egy hercegnőt látott szárnyalni egy pónival a hátán. Mindenkit sikerült meglepnie. Pinkie Pie élvezte a hűs szellőt, amint belekap sörényébe és ő is csak annyit tudott mondani, hogy "Víííííí!". Twilight ennek megörülve tett egy hurkot, de amikor észrevette, hogy Pinkie majdnem leesett hátáról, inkább vissza fogta magát és finoman leszállt a földre. Hatalmas szárnyai nagy port kavartak, hosszúkás lábai gyengéden értek a talajra, törzsét lehajlítva hagyta, hogy barátja szépen leszálljon hátáról.

- Húúú, ez nagyon jó volt! Mégegyszer!!

- Majd máskor, Pinkie. A többiek hol vannak?

- Bent várnak rád.

Twilight belépett a Cukrászda ajtaján és mindenki örömben tört ki és üdvözölte. Twilight szemei könnybe lábadtak, amikor meglátta régi barátait.

- Mondtam, hogy megünnepeljük a hazatértedet. - mosolygott Pinkie.

Twilight odaszaladt barátaihoz és jó alaposan megszorongatta őket. A többiek is viszonozták a hercegnő szoros ölelését, ám mérhetetlen örömüket még így sem tudták kellőképpen kifejezni.

- Na, de Twilight! Csodaszép alikornis lett belőled! Már-már hasonlítasz Celestia hercegnőre! - ámulkodott Rarity.

- Csinos vagy, Twilight! - Fluttershy még mindig szerény.

- Ejjha! Szépen kikupálódtál, mondhatom! - Applejack modora összetéveszthetetlen. Ezer közül is felismerné.

- Menő ez az új külső, de még mindig nem annyira menő, mint én! - Rainbow Dash még mindig egy nagyágyú. De jobban megnézve, ott fénylett mellén a híres Wonderbolt jelvény. Így már érthető, hogy mire olyan nagyképű.

- Lányok, el se tudjátok képzelni, hogy mennyire örülök a viszont látásnak! Annyira hiányoztatok mindannyian! - Twilight újabb könycseppet eresztett el.

A többiek meghatódva simogatták Twily hátát és biztosították arról, hogy majd többször meglátogatják Starlight Kingdomban. De amíg Ponyville-ben tartózkodik, addig minden idejüket egymással töltik és igyekeznek bepótolni minden egyes elvesztegetett percet. Twilight már előre tudta, hogy nem lesz olyan, hogy kínos csend, mert valakinek mindig akad majd valami mesélni valója. El se tudta képzelni, hogy a majd hamarosan felé zúduló információ áradatot hogyan fogja majd megjegyezni. Ezen elgondolkodva elmosolyodott.

A cuki falai újra hangosak lettek. A buli zajait megzavarta egy ismeretlen moraj. Senki nem törődött vele, senkinek nem tűnt fel a hirtelen egyre hangosabb zaj. Mintha patadobogás lenne. Twilightot hirtelen kizökkentette a buli hevületéből és fülét hegyezve kereste a zaj forrását. A lépcsőhöz lépett és tekintete az emeletre szegeződött. A következő pillanatban egy fiatal csikó teste esett épp le a lépcső fokain egyenesen a mi Twilight-unk felé. Felborítva őt a kis test fejét vakargatva hevert a padlón. A lépcsőn egy újabb árny jelent meg és hamarosan a hozzá tartozó test is feltűnt. Pumpkin Cake volt az, és épp egy vitát próbált meg tovább mondani, amikor szava elakadt a hercegnőt látva. A lépcsőfordulóban állva lemerevedett és nem mozdult. A földön heverésző testecske a testvére, Pound Cake volt. Testvérére nézett és flegmán rákérdezett, hogy mit látott, valami hatalmas bogarat? Pumpkin hátrafelé mutatott patájával, jelezve testvérének, hogy tekintsen háta mögé.

- Jajj, mi az már Pumpkin, nem hi...

Szava elakadt neki is, amikor Twilightot látta maga felé tornyosulni. Szégyenében elsüllyedt volna a föld legmélyére. Mrs. Cake már elnézésre nyitotta volna a száját, mikor Twilight csitítóan felemelte lábát és elhallgatatta az idősödő pónit.

- Ne félj, Pound. Én vagyok az, Twilight. Kicsi korotokban már sokat játszottunk.

- Szóval mi ismerünk egy hercegnőt? - kérdezte Pumpkin.

- Végül is igen, és ugyanúgy a ti barátotok vagyok, mint bárki másnak Ponyville-ben. - válaszolt Twilight.

- De király! Egy hercegnő lett a haverunk. Húúú, ha ezt megtudják a suliban a többiek! - reagált Pound.

Fejüket lehajtva és engedélyt kérve a távozásra eliramodtak a messzibe. Még apjukat is majdnem felborították, aki a Twilight számára készült hatalmas tortát cipelte hátán. A két fiatal kajlaságán jót nevetett Twilight és illedelmesen megköszönte a neki készített sütemény csodát. 

 A nap gyorsan elment, a buli hangosan zenget a város egészében. Hamar beesteledett. Mindenki ásítozva, elfáradva hagyta el a Cukrászda területét. Twilight komótosan sétálva vette az irányt a régi lakhelye, a könyvtár felé. Gondolta magában, hogy semmi sem változott távozása óta. A megszokott úton haladva semmi újat nem vélt felfedezni. De a csillagok... Azokban mindig képes volt elmélázni, még Starlight Kingdomban is. Luna hercegnőt látta maga előtt mindig ilyenkor, amint felemeli a holdat és ébreszti csillagait a ragyogásra. Twilight szeretett csillagászkodni, bár nem volt nagy szakértelme benne. Az égboltra pillantva valami furcsára lett figyelmes. Feltűnt számára, hogy néha-néha egy-egy csillag jobban ragyog a többinél. Mindez csak egy pillanat műve. Furcsállta a jelenséget, de nem tulajdonított neki túl nagy jelentőséget. Elfáradt nagyon a buli után, hogy bármi ilyesmin kezdjen gondolkodni. Kimerülve szedte patáit és mosolyogva idézte fel a buli minden percét, míg nem könyvtárához ért.

 Mindeközben a Ponyville-hez közeli erdő mélyén egy kis viskóban fények pislákoltak. Zecora kunyhójában tevékenykedett és mormolt valami sokak számára ismeretlen nyelven egy régi mondókát, amit mindig akkor kezd el kántálni, mikor épp nagy munkában van. Egy üst körül sertepertélt, amikor hatalmas ásítással szakította meg a kellemes dallamot. Szemeit megdörzsölve nézett bele az üstbe. Tekintete azt sugallta, mintha napok óta nem aludt volna. Valami erősen nyugtalanította a zebrát és addig nem akarta álomra hajtani a fejét, amíg rosszalló sejtése bizonyosságot nem nyer. Azonban az álom erősebbnek bizonyult. Állát az üst szélének támasztva meredt a fortyogó lére. Buborék buborékot követett, de az álmos zebrának ez nem mondott semmit. Zecora hitt a spiritualitásban és már kérlelte a lelkeket, hogy mutassanak számára irányt. De az üst továbbra is csak a fortyogástól volt hangos. Zecora az álmosságtól egyre homályosabban látott, de fejét nem hajtotta volna le. Fűtötte a tudás utáni vágy, hogy amit pár héttel ezelőtt sejteni vélt egy álomban, vajon megvalósulhat-e.

A homályban a zöldes lötty feketedni kezdett. Erre felfigyelve próbált még jobban koncetrálni, ahogy azt fáradt feje bírta. Szemei lecsukódni kezdtek. Az álom szépen lassan elnyomta. Ekkor hirtelen egy nevetés törte meg az álmot, szemeit kinyitva, azok sárgán izzani kezdtek, tekintete semmitmondó lett. Szája tátva maradt, mint aki transzba esett. Azonban nem láttott mást, csak sötétséget. Sikolyokat hallott és pusztítás hangos zaját. Szíve hevesebben kezdett verni, lélegzete felgyorsult. A riadalomtól hátrálni kezdett és a féltve őrzött maszkjait felborította. Ezzel nem törődve a félelem ült ki az arcára. Egy újabb pislogás és a rémkép, pontosabban rémes hangok elillantak. Minden egy pillanat műve volt. Zecora izzadtan nézett maga köré és annyit látott, hogy maszkjai szanaszét hevernek a padlón, az előtte álló üst most már eldőlve, tartalma a ház felét beterítette. Még gőzölgött, de ezzel nem törődve Zecora hangosan kérlelte a kifolyt lét, hogy mutasson többet. Azonban nem történt semmi. Álmossága tovaszállt, odalépett a könyvespolcához és böngészni kezdett a porosodó lapok között. Leizzadva, kétségbe esetten kereste a választ kérdéseire...